gyenesdias-jatekstrand-hazai-palya

Hazai pálya: Játékstrand @Gyenesdiás

Új cikksorozatunkban, a #hazaipálya rovatban Magyarországot szeretnénk még jobban bemutatni az egyetemistáknak. Igyekszünk a lehető legtöbb helyre ellátogatni, legtöbb eseményen részt venni és az #ottjártunkról beszámolni.

„A balatoni strandok egyik legszebb és legaktívabb strandja a családbarát Diási Játékstrand. „

Elhelyezkedés

Hogy pontosan hol is található ez a strand? Nyugat-Balaton üdülőfalujában, Keszthely és Vonyarcvashegy között helyezkedik el, Gyenesdiáson, Hévíztől 8 km-re, gyönyörű természeti környezetben. Vasúttal való megközelítése egyszerű, hiszen maga a település két vasúti megállóval rendelkezik, az egyik pedig öt perc sétára található az említett strandtól. A település autóbusz közlekedése is kedvező, hiszen Keszthely felől helyközi és távolsági járat is rendszeresen érinti a települést. Az autósok részére a parkolás ingyenes a strand előtt, a kerékpárosokat pedig fedett tároló várja.

diásijátékstrand_cikkbe4

Elismerések

A Diási Játékstrand 2008-as fejlesztései után a környék egyik legszebb és legaktívabb strandjává vált. 2019-ben, a Balatoni Szövetség által meghirdetett Kék Hullám Zászló strandminősítés során a Diási Játékstrand – 15 másik stranddal együtt – a legmagasabb, 5 csillagos minősítést kapta, emellett elnyerte a Balaton családbarát strandja címet és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park támogatásának köszönhetően a legzöldebb strandnak járó különdíjat is, ami nem is csoda, hiszen a strandon lehetőségünk nyílik szelektíven és tudatosan megválni hulladékainktól.

Higiénia a koronavírus után – óvintézkedések a strandon

Habár a strandok önmagukban nem sok mindent tehetnek, hogy betartassák az emberekkel a másfél méteres távolságot és az egyéb előírásokat, a gyenesdiási strand mégis nagyon komolyan veszi a vírussal járó veszélyeket. Ebben a szellemben, a mellékhelyiségekben folyamatosan helyeznek ki kézfertőtlenítőket, a mosdókat pedig rendszeresen és alaposan ellenőrzik és takarítják. A mosdók takarítása legalább óránként megtörténik. A strand külön diákmunkásokat alkalmaz azzal a céllal, hogy a játszótéri és egyéb eszközöket többször is fertőtlenítsék. A terület két végében és a közepén is találhatunk mellékhelyiséget, így kisebb az esélye a hatalmas tömegeknek a wck-ben.

Programok

Lehetőségek és programok széles választékával várja a strand az ide látogatókat. Gyermekeknek, felnőtteknek, sportolni vagy lazítani vágyóknak egyaránt elnyerheti szívét a Diási Játékstrand. Hogy miért?

Gyermekeknek: A kisgyerekeket a homokos tengerparton kívül várja még egy rendkívül sokoldalú és nagy területű játszótér, hintákkal, csúszdákkal, mászókákkal, ügyességi játékokkal és foglalkoztató táblákkal. A szülők lazíthatnak, amíg gyermekeiket lekötik a szinte egész napos animátor programok, melyek között szerepel homokvárépítő verseny, mini-disco stb. Ha megvásároljuk az Élménypark napijegy karszalagot (egész napra 10 órától 18:30-ig: 2000 Ft, csak egy délutánra: 1500 Ft) jogosultak lehetünk az alábbi játékokra:

  • óriás vízicsúszda
  • 8 pályás ugrálóasztal, ugrálógyűrű
  • félóra strandkajak használat
  • minigolf
  • asztali foci

A mozgás szerelmeseinek: Azt hiszem, a sportolni vágyóknak sem lehet okuk panaszkodni, hiszen a strandon lehetőségük van kipróbálni magukat a strandfoci és streetball pályákon, a strandröplabda pályán és kosárlabda pályán. Ezekkel persze még nem merül ki a kínálat, hiszen a strand alakított ki helyet még asztaltenisznek, teqballnak és szabadtéri sakknak is. Ha a vízi sportokra vágyunk, van rá lehetőségünk! A nyílt vízfelületen kialakított vízilabda-pálya, vízikosár és –röplabda mellett, még víziaerobicra is igényt tarthatunk.

diásijátékstrand_cikkbe3

Pihenni vágyóknak: Akár barnulni szeretnénk, akár az árnyékban hűsölni, mindkettőt megtehetjük, hiszen a strand egyik felét nagy, árnyas fák övezik, míg a másik felén csak elszórva találhatjuk meg őket, ahol élvezhetjük a tágas napozófelületet és a napozóstéget. A Dream Beach nevezetű koktél-bárban rengeteg fajta ital közül tudunk válogatni, gyönyörű és igényes környezetben, közel a vízhez, miközben kellemes háttérzene szól.

diásijátékstrand_cikkbe2

Környezet

A strand kialakítása rendkívül rendezett, teljesen zöld közeg várja a strandolókat, ezenkívül a homokos vízparton mediterrán hangulatú napernyők biztosítják az árnyékot. A sétányokat jól gondozott, színes virágok övezik és nem utolsó sorban delfin és hattyú alakú növényszobrokkal is találkozhatunk. A strand vezetői nagyon komolyan veszik, hogy fent tudják tartani ezt a kellemes és gondozott környezetet, ezen a strandfürdő munkásai mindennap fáradhatatlanul dolgoznak. Közvetlenül a vízparton egy hangulatos és hatalmas IGyenesdiás felirat díszeleg a lemenő nap fényében. A hangulatért ezenfelül felelős a Strandrádió, ami közérdekű információ nyújtására is alkalmas.

diásijátékstrand_cikkbe5 diásijátékstrand_cikkbe7 diásijátékstrand_cikkbe6

Egyéb információ a strandról

  • Az árak tekintetében a környező strandokhoz képest, a hétvégi árakat figyelve:
Gyenesdiási játékstrand Környező strand I. Környező strand II.
Felnőtt napi jegy: 1 100 Ft 1 200 Ft 1 000 Ft
Gyermek napi jegy: 500 Ft 600 Ft 500 Ft
Családos jegy: 2 700 Ft 3 000 Ft 2 500 Ft
Diák, nyugdíjas jegy: 850 Ft 500 Ft

 

  • A strandon 8-9 büfé várja egész nap vendégeit, amikben megkóstolhatunk tipikus balatoni ételeket, de akár kipróbálhatunk különlegesebb fogásokat is.
  • Ingyenes wifi várja az itt strandolókat, bár az nem mindig működik tökéletesen.
  • A strandon két strandcikkes és ajándéktárgyas üzlet is várja a gyerkőcöket és az idősebbeket is.
  • A forró napokon a bejáratnál kellemes, hideg víz permetezi az érkezőket.

Összegezve

 

Kinézet Felszereltség Ár/érték arány Rendezettség Higiénia Árak Minőség Mínuszpont Indoklás
5 5 5 5 5 5 5 -2 Azért vonok le pontot, mert, ahogyan már említettem, a WiFi nem működik tökéletesen, de azért csak kettőt, mert ez egy strand tekintetében nem is annyira lényeges szempont.

Kinek ajánlom a Gyenesdiási Játékstrandot? Nagycsaládosoknak és fiataloknak egyaránt, akik a nem túl magas balatoni árak mellett élvezni szeretnének egy gondozott, kellemes környezetet, ahol a szórakozás és a pihenés egyszerre kivitelezhető és biztonságos is!

Összpont: 35/33

„Gyenesdiás, ahol a napsütés már csak ráadás!”

Fotók: www.gyenesdias.info.hu/