Nyári munka – miért válaszd a Balatont?

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen „balatoni gyerekként” minden nyaramat a magyar tengernél tölthettem, szebbnél szebb emlékeket teremtve. Mióta rájöttem, hogy a vendéglátás számomra az álomszakma, nem volt kérdés, hogy nyáron hol szeretnék tapasztalatokat gyűjteni. Nem csak a (helyenként) versenyképes fizetés, hanem maga a Balaton-part hangulata is mérvadó volt a döntés során.

Egy kis statisztika

A Balaton, az idegenforgalom szempontjából, hazánk egyik legnépszerűbb területe. A KSH (Központi Statisztikai Hivatal) adatai szerint 2019 júliusában a Balaton-parti települések közül a legmagasabb szobakapacitás-kihasználtság – a vendégéjszakák száma alapján – Balatonföldváron volt. 2010-től egészen 2018-ig a vendégéjszakák száma júniustól augusztusig, 475 ezerrel nőtt a Balaton-parti településeken. Habár az év többi részében a Balaton nem túl népszerű turisztikai célpont, a III. negyedévben tagadhatatlanul vezeti a listát, ha a belföldi, több napos utazások számait nézzük. A járványügyi helyzetnek köszönhetően 2020. áprilisában a kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele 97%-al kevesebb volt, és valószínűleg ezt az idei nyári szezon is megérzi majd. Azonban a vendéglátó-egységek vezetői reménykednek a belföldi turizmusban, hiszen május végétől, június elejétől egyre többen nyitnak ki és fogadják a vendégeket.

Vendéglátás a Balatonon

A vélemények eltérőek ezzel kapcsolatban, ki pozitívan, ki negatívan tud mesélni a tapasztalatairól, ami természetesen függ attól is, hogy hány éve dolgozunk vendéglátásban, milyen helyen és milyen környezetben. Napestig lehetne vitázni a témáról, azonban ezzel a cikkel nem ez az elsődleges célom. Mivel személy szerint én jó tapasztalatokat szereztem, ezért elsősorban bátorítanám azokat, akiknek ilyen elképzeléseik lennének a nyárra vonatkozóan. S mint tudjuk, minden éremnek két oldala van, így a nyilvánvaló negatívumokkal is számolni kell.

Lehetőségek

Először is térjünk ki arra, hogy milyen pozíciókban tudunk elhelyezkedni a Balaton-parton:

  • konyhai kisegítő, kezdő szakács, kézilány
  • pultos, felszolgáló, asztal leszedő
  • mozgó árusítás
  • kiránduló- és sétahajózási munkák
  • szállodai munkák (recepciós, szobalány, reggeliztetés, londiner)
  • vízi jármű kölcsönzői munkák, strandeszköz kölcsönzői munkák
  • medencetér-felügyelő, vízimentő, úszómester
  • hostess, animátor

A sok-sok lehetőség közül csak a legnépszerűbbeket emeltem ki, hiszen ezekben a munkakörökben egész nyáron kell a munkaerő.

Természetesen minden ember más, mindenki más körülmények között érzi jól magát, és mindenkinek más a beállítottsága és az igénye. Így a balatoni munka sem csábító mindenki számára, ahogy a vendéglátás sem. Szerintem a legfontosabb tulajdonságok, amiket a munkáltatók is elvárnak, a következők:

  • talpraesettség, munkabírás, precíz munkavégzés
  • tapasztalat, nyelvtudás
  • szorgalom, megbízhatóság
  • jó kommunikációs képesség, emberközpontúság
  • kedves, nyitott, barátságos személyiség
  • jó fizikum a több órás műszakok és túlórák miatt

A pörgés a kulcsszó. Van, aki imádja, van, aki gyűlöli, én például képtelen lennék élni nélküle, akár munkáról van szó, akár nem. Azonban ez is függ attól, hogy valaki csak pár éve űzi-e a vendéglátást, vagy már több évtizede.

Miért ajánlom?

Az utóbbi években sajnos a Balaton-parti vendéglátóhelyek küszködnek a munkaerőhiánnyal, hiszen rengeteg dolgozni akaró és tudó vendéglátóipari munkás áramlott ki az országból, jobb fizetés és jobb körülmények reményében. Emiatt a Balaton-parti települések esetében egész nyáron – esetleg egész évben – tudunk válogatni a lehetőségek közül, akár alkalmi munkáról van szó, akár szezonálisról. Sok esetben szállást is biztosítanak, ha a Balatont választod, ami segít a függetlenné váláshoz és ahhoz, hogy kipróbáld magad távol az otthonodtól és a szülőktől. Így a nyári munka egyszerre lehet pénzszerzési lehetőség és nyaralás is. Az emberek tekintetében többfélével is találkozhatunk. Vannak rendkívül kedvesek és kommunikatívak, de sajnos nagy esély van rá, hogy belefutunk pár kevésbé türelmes és illedelmes látogatóba. Főleg, ha vendéglátásban vagy kereskedelemben dolgozunk, ahol naponta több száz vendéggel is lehet dolgunk. Azonban nagyon szép pillanatokat tud okozni az, mikor mosolygós kisgyerekeket, kisgyerekes szülőket vagy kissé ittas, vidám, fiatal társaságot szolgálunk ki. És igaz sajnos, akkor is kedvesnek kell lennünk a tisztelt vendéggel, ha ezt fordítva nem kapjuk vissza, és habár elég kellemetlen tud lenni, de mégis muszáj elnéznünk a viselkedést. Ha a borravaló kérdést nézzük – és kizárólag csak a saját tapasztalataimat – szerencsére a legtöbb helyen a felszolgáló vagy a pultos elteheti a plusz pénzt, s sok esetben előfordul az is, mikor kifejezetten a mi kezünkbe nyomják azt a bizonyos összeget, ha meg voltak elégedve a kiszolgálással. A legigazságosabb megoldás az, ha az ott dolgozók és a „főnökök” egy külön helyre gyűjtik a borravalót, és ezt arányosan elosztják a „placcon” és a konyhán dolgozók között. De ez természetesen nem csak a vendéglátó-egységekre kellene, hogy vonatkozzon. Így a borravaló egész jó kiegészítés lehet az alapbéred mellé. S miért ajánlom még a balatoni melót? Azért, mert ha lejár a munkaidőd, rögtön mehetsz is csobbanni, úszni, s egy fáradt nap után hidd el, hogy nagyon jól fog esni a hűvös víz, valami jéghideg ital kíséretében.