a döntés

A döntés

 „Attól tartok, rossz dolgok mindenkivel megtörténnek. Ezen nem tudunk változtatni. A születési anyakönyvi kivonatunkban sem írják azt, hogy az élet könnyű lesz. A tragédiát lehetőségbe lehet fordítani, addig ismeretlen képességeinket fedezhetjük fel.”

Az élet senkinek sem könnyű, de mégis bennem, benned és mindenki másban van egy dolog, ami közös, és ez egy nagyon fontos dolog. Szabadon dönthetünk arról, hogy miképp állunk hozzá ahhoz, amit az élettől kapunk. Dr. Edith Eva Eger vagy ahogy a születésekor hívták, Košice Edit Éva 1927 szeptemberében született Kassán. Zsidó volt. Innen már valószínűleg mindenki sejti, hogy Editre (vagy ahogy a családja nevezte, Dicukára) milyen sors is várt. Amiről pedig most én mesélni fogok, az a könyv, amit ebből (is) merítve írt.

VÁLASZTÁS

Nagyon sok Auschwitz-cal kapcsolatos könyvet olvastam már, és a legjobb barátnőm ajánlására került a kezembe ’A döntés’. (Köszi Niki!). A könyv nemcsak egy történet valakiről, aki túlélte a holokausztot, sokkal több ennél. Sokszor szinte nyers: „Kint fekszem a mozdulatlan levegőn, testem idegenek testével fonódik össze, mindannyian egy kupacban heverünk, néhányunk halott, van, aki már régóta; néhányunk pedig, mint én is, alig él… Itt, a pokolban figyelem, ahogy egy férfi emberhúst eszik. Egy fiú a fához kötözve, miközben az SS-tisztek ellövik a lábfejét, a kezét, a karját, az egyik fülét – egy ártatlan gyereket használtak céltáblának. Vagy a terhes nő. Amikor vajúdni kezdett, az SS-katona összekötötte a lábait. Sohasem láttam az övéhez hasonló haláltusát.” Máskor pedig olyan szinten bensőséges, hogy az embernek kedve lenne megölelni az írónőt és megmondani neki, hogy minden rendben lesz: „Ez az utolsó esélyünk. Hogy beszéljünk egymáshoz, hogy megosszuk egymással a hallgatásunkat. Hogy megöleljük egymást. Ezúttal tudom, hogy ez a vég. És még így is elbukom. Csak annyit szeretnék, hogy anyám rám nézzen. Hogy megnyugtasson. Hogy rám nézzen, és soha többé ne forduljon el tőlem.”

a döntés könyvDe a könyv nemcsak arról szól, hogy milyen volt a holokauszt, hanem arról is, hogy milyen egy új országban elkezdeni az életet és felépíteni valamit úgy, hogy a múlt nehézségei és szorongásai továbbra is kisértik az ember életét, hogy egy illat vagy egy hang is emlékbetörést okoz. És mégis ahogy haladunk előre a történetben látjuk, ahogy Dicuka megküzd a dolgokkal és miután nehéz újra és újra feláll és küzd, próbálkozik, hogy képessé váljon segíteni saját magának és ami talán még bátrabb tett, küzd azért, hogy másoknak is segíthessen. Harmadrészt erről szól a könyv, emberekről és az ő történeteikről, amihez segítséget kaptak az írónőtől, hogy megoldhassák a problémáikat. Nála jobban talán senki nem tudja, hogy mennyire nehéz megbocsátani és elengedni a múltat.

A döntés

Nem szeretnék túl sokat mesélni a könyvről, mert szerintem inkább mindenki olvassa el és szűrje le belőle azokat a konklúziókat, amik őt hosszú távon építeni fogják, de hagyok itt néhány idézetet, amiket a könyvben olvasva arra jutottam, hogy ez a könyvajánló ’A döntés’-ről fog szólni.

Minden apróságért hálás vagyok, minden kis darab ételért, egy sétáért, vagy azért, hogy láthatom a gyönyörű virágokat nőni. Megtanultam jobban észrevenni és megbecsülni a dolgokat, és azt is, hogyan kell szeretni még azt is, amit nem szeretek.”

„Az általános vélekedés úgy tartja: ha valami zavar minket, vagy szorongást okoz nekünk, akkor csak nézzünk a másik irányba. Ne rágódjunk rajta. Kerüljük ki. Így aztán elmenekülünk a múlt traumái és nehézségei elől, a jelenbeli aggodalmainkról és konfliktusainkról nem is beszélve. Felnőttkorom nagy részében azt gondoltam: túlélésem a jelenben azon múlik, elzárva tudom-e tartani a múltat annak sötétségével együtt.”

„Ha megkérdeznének, mi a leggyakoribb diagnózis az általam kezelt emberek között, nem a depressziót vagy a poszttraumás stressz-szindrómát említeném, jóllehet ezek a betegségek túlontúl gyakran fordulnak elő azok körében, akiket megismertem, megszerettem, és elvezettem a szabadságukhoz. Nem, hanem az éhséget. Éhezünk. Éhezünk a jóváhagyásra, a figyelemre és a gyengédségre. Éhezünk a szabadságra: arra, hogy magunkhoz ölelhessük az életünket, hogy igazán megismerjük önmagunkat, és önmagunk lehessünk.”

Egyébként ha valakit érdekel, az alábbi linken talál Dr. Edith Eva Eger-rel egy nagyon jó videót:


Kiemelt kép forrás