priol-kinga-fiatal-oktatok

Nincs jobb érzés annál, amikor látom, hogy a hallgatók megértik amit elmagyarázok! – Interjú Dr. Priol Kingával

A fiatal tanárokkal készített interjúsorozatunk második részében dr. Priol Kingával fogok beszélgetni, aki nem is olyan rég végzett az egyetemünkön, most pedig a Római Jogi Tanszéken dolgozik tanársegédként.  (A sorozat első részét egyébként Dr. Kis Kelemen Bencével készítettem, ezt a cikket itt éritek el.)

INTERJÚ

Először is, nagyon szépen köszönöm azt, hogy elfogadtad a megkeresésemet. Amikor én kezdtem, abban az évben még te is senior voltál a gólyatáborban. Mi vezetett oda, hogy a Római Jogi Tanszéken kötöttél ki?

Priol KingaDr. Priol Kinga (P.K.): Az egy emlékezetes gólyatábor volt…J Ha szabad így fogalmaznom, az, hogy a Római Jogi Tanszéken kötöttem ki, inkább volt a szerencsés véletlenek sorozata, mint tudatos döntés, de ennél jobban nem is alakulhattak volna a dolgok. Már hallgató koromban sokat gondolkoztam azon, hogy szívesen kipróbálnám magam a másik oldalon is, mert mindig úgy éreztem, hogy jól át tudnám adni a hallgatóknak azt, amit már elsajátítottam. Utolsó egyetemi évem alatt a Római Jogi Tanszék éppen létszámgondokkal küzdött, és dr. Jusztinger János tanszékvezető Úrral egyszer szóba került közöttünk a PhD képzés, szó szót követett, végül megpályáztam a pozíciót, és most itt vagyok. Alapvetően a hatályos polgári jog és polgári eljárásjog fedte le az érdeklődésemet, így a római jog tanításába is nagy örömmel kezdtem bele.

Mit élvezel legjobban a tanításban?

P.K.: Talán hihetetlennek hangzik, de amit a legjobban élvezek a tanításban az az, hogy az órákon el tudok beszélgetni a hallgatókkal a római jogról, egy több ezer éves múltra visszatekintő, történelmi jelentőségű jogrendszerről úgy, hogy ezzel a hatályos jog megtanulásához és az alapvető jogi gondolkodás kialakításához is hozzá tudok járulni. Nem is olyan rég volt, hogy mondtam az egyik csoportomnak, hogy nagyon szeretem azt nézni a gyakorlati órákon, amikor közösen jogeseteket oldanak meg, mert szinte parázs viták tudnak kialakulni arról, hogy hogyan is lehetett az adott tényállást megoldani az ókori Rómában. Nincs jobb érzés annál, amikor látom, hogy a hallgatók megértik amit elmagyarázok, főként ha ezzel a gyakorlatban is alkalmazható tudást szereznek meg.

Szerinted mennyire nehéz motiválni a hallgatókat?

P.K.: Nagyon aktuális a kérdés, a felnőttképzés és annak megújítása nem véletlenül olyan népszerű téma. Úgy érzem, hogy az a régimódi felfogás, hogy a hallgatókat a kötelességtudat elégséges mértékben motiválja, már mindenképpen meghaladott. Az egyetemi képzés mellett manapság már elengedhetetlennek tartom, hogy a hallgatóknak alternatívákat kínáljunk, és lehetséges életpályákat mutassunk meg nekik, hogy láthassák és megtapasztalhassák, hogy miért érdemes elvégezni ezt az egyetemet. Mindezek miatt kiváló programoknak tartom a különböző karrier börzéket, a jogklinika programot, valamint az új képzési terv egyes, jogászi képességek fejlesztését célzó kurzusait.

Hosszú távra tervezel a tanítással?

P.K.: Elsődlegesen a gyakorlati praxisom kiépítése a célom, mert úgy gondolom, hogy akkor tudok hiteles lenni az oktatói pályán, ha az elméleti tudásomat a gyakorlatban is sikeresen tudom alkalmazni. Mivel még pályakezdő vagyok, így a következő néhány évem alakulása elég képlékeny, de az oktatással alapvetően hosszú távra tervezek. Remélem, hogy a jövőben lehetőségem lesz egyszer a Római jog mellett a hatályos jog oktatására is.

Az elsőévesek, sőt a laikusok is mindig azt gondolják, hogy a Római jog teljesítése a legnehezebb a jogi egyetemen. Te hogy látod ezt? Mennyire nehéz ezt nálatok teljesíteni?

P.K.: Valóban rettegett tantárgy a római jog, és bizonyos szempontból ezt alaptalannak, bizonyos szempontból pedig érthetőnek tartom. Azért tűnhet „nagy falatnak” az elsőévesek számára, mert olyan nagy az anyagmennyiség, amivel addig a középiskolai tanulmányok során összességében nem találkoztak. Azonban ha magát a tananyagot nézem, a római jog rendszere a mai hallgató számára is logikus egységet alkot, melyet egy kis szorgalommal és lényeglátással könnyebben elsajátíthatnak a hallgatók, mint azt elsőre gondolják. Véleményem szerint mi a tanszéken arra fektetjük a hangsúlyt, hogy ezt a történeti tárgyat úgy oktassuk, hogy az a hallgatók számára a gyakorlatban is alkalmazható legyen, és segítségükre legyen a hatályos jog megtanulásában. Az órákon igyekszem olyan példákat hozni, melyek párhuzamot vonnak a jelen és a múlt között, így láthatják a hallgatók, hogy a római jog nem is olyan ördögtől való, hiszen sok jogintézmény a hatályos jogunkban is ugyanúgy él tovább. A római jog tanítását a polgárjogi ismeretek megalapozásának tartom, ezért igyekszem minden órámat ennek szellemében megtartani. A vizsgákon sincsenek túlzott elvárásaink, ha a hallgató érti amiről beszél, meglátja az összefüggéseket az anyagrészek között és példákkal tudja alátámasztani az elméleti ismereteit, olyan nagy bajba már nem kerülhet.

 

 

 

 

1 thought on “Nincs jobb érzés annál, amikor látom, hogy a hallgatók megértik amit elmagyarázok! – Interjú Dr. Priol Kingával

Comments are closed.